egy újabb Jamie-leves: avgolemono

a Kifőztük májusi számába készült ez a leves, a színe legyen vörös fehér koncepcióm alapján - aminek a kigondolásánál elfelejtettem azt az aprócska tényt, hogy világos - mondjuk pont fehér - alappal nem rendelkezik az eztettem műterem.

ettől függetlenül a leves szerintem kimondottan jó: simán el tudom képzelni a nyári szezonra, a citrom miatt. (Balázst kommentár nélkül támadtam le vele, hang nélkül ette meg, amíg egy másik magazin draftját nézte végig - aztán felállt, jöszmékelt, kifejetette a véleményét a forint napi mozgásáról, meg ilyenek - a leves sehol nem volt említve. rákérdeztem. erre: hát, nekem kicsit olyan savanykás. -- mer' hogy citromos, tee. már ért a döntés egy ideje, de ma visszavettem a haladó gurman címet tőle.)

avgolemono = egg + lemon (a szefárd zsidó konyhából jön eredetileg, de ma már a görög, török, olasz, arab konyha is ismeri szószként vagy levesként)

 

just for VIP

Giacomo is one of those people i really like. not just for his cooking talent, but his personality. 

and i always pay attention for my beloved friends' birthdays. 

the first time when we talked about celebrations we were after many bottles and my translation ability wasn't as perfect as usual (hahaha) -  i drove his birthday home. not so accurately. at least the month was ok.

so i sat in front of him one day and chatted about some other things when somehow it turned out that exact day was his 50th birthday. i was totally mad with myself to forget this day. but when i checked my calendar i saw there was no problem - according my note his birthday is on another day. hehe.

so, this is a belated coconut birthday cake for Giacomo who i really like.

happy birthday!

the recipe is in Hun, but i'm planning to translate into En soon.

klasszik nudli haladóknak

nem rémlik, mikor történt legutóbb ennyi minden egy hét alatt életemben először velem.

életemben először ültem Balázs mellett egy orvosi rendelőben és koncentráltam 800%osan, hogy értsem, mit mond a doktorbácsi Balázsról, aki félig már önkívületben volt és egyáltalán nem volt hajlandó figyelni. 

aztán éltemben először robogtam át a városon úgy, hogy Balázs nem szólt bele sehol, hogy mikor melyik sávban lennék sokkal jobb helyen - mert még ekkor sem volt magánál, pedig ez már egy másik nap volt. 

továbbá életemben először szabtam szét egy egész tyúkot, és közben csak egyszer rohantam ki a konyhából (mert a egy élő madárnál csak egy döglött madár félelmetesebb) - de aztán összeszedtem magam, mert Balázs húslevest akart enni (amit már jelentős javulásként könyveltem el, mert előtte 2 napig nem evett) --- tehát életemben először húslevest főztem a szétszabott tyúkból.

valamint életemben először nem osztottam le csóri házastársamat egy egész héten át, hogy most azonnal kezdjen el mosogatni.

és még: életemben először nem bezacskózott mélyhűtött, hanem a kicsi kezemmel megsodorgatott nudlit főztem. Balázs ekkorra már visszanyerte régi önmagát, és a nudlikészítés nagy szakértőjeként beszólt, hogy szerinte mit nem csinálok jól. és mivel az állapota már megengedte: visszaszóltam - és lett veszekedés és visszazökkent minden a régi kerékvágásba. 

leszámítva, hogy még mindig süket fél fülére.

a húsvét, amikor lepergett előttem az életem

Balázs kb egy hónapja újrahúzta a gépemet, amire hónapokig készített fel lelkileg. kellett már, tudtam. de az új xubuntun már semmilyen formában nem jelent meg a picasa. amire tkp már nincs is szükségem, mert vagy fél éve dark table-lel pimplem a képeket. a montázsokat meg a gimppel csinálom. csak olyan rohadt nehezen szakadok le a régi dolgaimról.

volt sírás, hiszti, csapkodás, rohadt gimp!-ezés, aztán heckelés. és a picasa visszakerült. állandóan összeomlik, 46 lépésben tudom csak importálni a képeket, de van.

és ma, miután nem is volt kedvem fényképezni, de ezek a briósok annyira k jól néztek ki, hogy muszáj volt, meg még nem is RAWban csináltam, a szaros picasából egy nyomással töröltem ki úgy 2 hónap munkáját.

...csend...

Balázs megkövült arccal ül. 

feláll.

"dehát megkérdezte, hogy tényleg akarod-e töröni..." - próbál higgadt maradni.

"meg."

...csend...

"de hogy a pi@ba jelöltem ki az összeset? meg amúgy is, most ne kezdj el okoskodni" - ezt már sikítva kb.

lepergett előttem az életem, + az a 10 kép, amit tegnap töltöttem fel a flickr-re, megmentve így a megsemmisüléstől.

...2 perccel később...

"a picasa csak a RAW_kidolgozott mappából importál, nem?"

"de."

"akkor jó, a RAW mapában ott az összes kép."

4 perc múlva felfogtam, hogy mi történHETett volna. elkezdett remegni a lábam.

de még mindenek előtt megcsináltam életem legszórakoztatóbb péksüteményét. ami ráadásul a legtutibb kelt tészta receptem is eddig.